A lezáratlan dolgok csapdája

Valamit jól csinálhattam idén, mert a karácsonyi bejgli-őrület előtt és közben is sikerült néhány nyugodt órát együtt tölteni a barátaimmal. Jellemzően korábban is emlékezetes beszélgetésekbe fulladtak a találkozóink, de idén volt egy, ami valahogy különösen fontos volt.

Az év végéhez és az új év elejéhez közeledve sok egyéb “pszichológusos” téma mellett (Tudjátok, gyerekkor stb!) előkerült egy újdonság is, vagyis a befejezetlen vagy lezáratlan események hatása a mindennapjainkra.

A hétköznapokban viszonylag keveset (vagy semennyit sem) foglalkozunk a lezáratlan életeseményeinkkel vagy kapcsolatainkkal, pedig hatásuk sokszor évtizedeken át befolyásolja jóllétünket. Az emberi psziché egyik alapvető szükséglete a lezárás iránti igény, vagyis, hogy a dolgoknak ne csak elejük és közepük, hanem végük is legyen.

Ameddig nem történik meg a lezárás az agyunk egy kis része mindig ezzel a dologgal lesz elfoglalva, ami befolyásolja a nagy hármast, vagyis az érzelmeket, a gondolatokat és a viselkedésünket.

Elképzelhető, hogy azon gondolkodsz, vajon mi számít lezáratlannak vagy lezártnak. A rövid válaszom: Minden, amit annak érzel. A lezárt történeteink általában már nem nyomasztanak rendszeresen, nem gondolkodunk azon, hogy mit kellett volna másképp vagy mit kéne még befejezni, hanem elfogadjunk olyanoknak amilyenek, annak minden érzelmével. Ez nem jelenti azt, hogy nem gondolunk rájuk, de már nem irányítanak, nem foglalják le az érzelmi és gondolati energiáinkat, magyarul már nem vagyunk összekötve velük. Ebben óriási szerepet kap a megbocsájtás. Megbocsájtás magunknak és másoknak, amelyhez érdemes elolvasni Desmond Tutu A megbocsájtás könyve c. olvasmányt.

A lezáratlan dolgoknál más a helyzet és felmerülhet a kérdés, hogy minden dologgal foglalkoznunk kell, ami lezáratlan vagy befejezetlen? A válaszom az, hogy: nem! Azokkal érdemes foglalkoznunk, amelyekkel kapcsolatban úgy gondoljuk, hogy jelentős hatással vannak életünkre. És hogy mi számít jelentősnek?

A dolgok jelentősége nem attól függ, hogy szerintem vagy bárki más szerint mennyire jelentős, hanem hogy számodra mit jelent.

Lehet, hogy csak ezer éve el akarod vinni a használt elemeket egy gyűjtőpontra. (Ez nem egy érzelmi kérdés, szóval nyomás és nehogy a vegyes hulladékba kerüljenek!) Lehet, hogy meg kéne írni egy e-mailt, amit folyton halogatsz, pedig milyen jó lenne túl lenni rajta, de az is lehet, hogy egy kapcsolati elakadás feloldásának érdekében kellene lépned. Mindegy, hogy milyen tárgyi vagy érzelmi, magánéleti vagy munkahelyi, kicsi vagy nagy eseményről van szó, ha nincs pont a dolog végén a gondolataid egy része mindig ott fog járni.

Mi van azokkal a sorsfordító dolgokkal, helyzetekkel és konfliktusokkal, amiket évekkel vagy évtizedekkel korábban kellett volna lezárni? Vagy mi van azokkal a kapcsolatokkal, amelyek megromlásáért nem érzed magad hibásnak, mégsem tudod magad túltenni rajta? Ha most ilyen eseményre gondolsz, akkor 3 út van számodra.

1. Nem csinálsz semmit és majd lesz valami, hiszen Fodor Ákos is megmondta “Egész biztos, hogy előbb-utóbb ez vagy az lesz így vagy úgy.”

2. Elindulsz egyedül a lezárás útján. Légy nyugodt, nem kell egy lépésben megtenned! Lehet, hogy először csak magadnak írsz fel pár gondolatot, hogy hogyan állnál neki. Lehet, hogy utána megbeszéled valakivel és csak ezt követően lépsz a tettek mezejére. Bárhogy csinálhatod, apró lépésekben vagy egy szuszra, bátor dolog tőled.

3. Segítséget kérsz szakemberektől, hogy el tudj indulni egy kapcsolat vagy élethelyzet megújításának útján, elengedve a halogatást, a bűntudatot és a haragot.

Egyik út sem csodaszer, de magában hordozza a lezárás, az elengedés és elgyászolás, valamint a megújulás lehetőségét.

Te melyik választod?