Sem megoldani, sem megváltoztatni?– A krízis lélektanáról dióhéjban

A világ az elmúlt héten a feje tetejére állt és váratlanul hasonló lelkiállapotban találtuk magunkat, mint a pandémia kezdeti szakaszában. Az emberek lélegzet-visszafojtva várják a híreket, amelyek valahogy mégsem hoznak igazi feloldozást.

A prioritások megváltoztak, az egzisztenciális kérdések, mint élet és halál akaratunk ellenére a képünkbe bámulnak, miközben a növekvő kiszámíthatatlanság egyre sürgeti létbiztonságunk helyreállítását.

A krízis

Pszichológiai értelemben azt a túlterhelő, érzelmileg kritikus és egyensúlyt veszélyeztető állapotot tekintjük krízisnek, amelyben egy vagy több személy, olykor egy egész világ, egy fizikai és/vagy lelki értelembe vett fenyegető helyzettel kénytelen szembenézni. A figyelem ilyenkor teljes mértékben magára a helyzetre korlátozódni, a gondolatokat a krízissel való foglalkozás tölti ki. Lényeges elem, hogy

az addig működő megküzdési stratégiák már nem segítenek,

ezért látszólag a helyzetet sem megoldani, sem megváltoztatni nem lehet. Ennek következményeképp tehetetlenséget élünk át, amely tovább ronthatja az amúgy is beszorult helyzetet. Tehát összefoglalva azt mondhatjuk, hogy azok feszült események vagy problémák, amelyekre nincs megfelelő megoldóképletünk nagyon gyakran krízisállapotot okoznak.

Bármilyen abszurdnak is hangzik,

a krízis nem extremitás, hanem a mindennapi életünk része.

Előbb vagy utóbb mindannyian átélünk veszteségeket, kerülünk olyan helyzetbe, amely túlnő rajtunk. Egyfelől a krízis általában váratlanul toppan be az életünkbe (betegség, halál, kirúgás, szakítás stb…), megfoszt alapvető biztonságérzetünktől és negatív hatást gyakorol az addig stabilnak vélt énképünkre. Másfelől azonban a krízishelyzetek magukban hordozzák a pszichológiai értelembe vett növekedés lehetőségét. Egy váratlan orvosi diagnózis vagy egy fájdalmas szakítás mind olyan helyzetek, amelyek elsőre felborítják addigi világképünket, és rákényszerítenek, hogy átrendezzük azt.

A szenvedés vagy egy krízisállapot átélése ugyan nem záloga a fejlődésnek, azonban vannak olyan helyzetek, amelyek hosszú távú megoldása csak a padlón fekve válik láthatóvá. Talán bátor és túlzó lenne azt állítani, hogy szükségünk van krízisekre, de ezek a helyzetek változtatásra és szembenézésre kényszerítenek, amely olykor a fejlődésünk szempontjából nélkülözhetetlen.

Az élet és a jóllét végességével való fájdalmas és váratlan találkozás ráébreszthet bennünket életünk milyenségére. Akaratunk ellenére szembesülünk létkérdéseinkkel, amelyekre olykor fájdalmas belső válaszok érkezhetnek. “Biztosan így akarok élni? Boldog vagyok a munkahelyemen/párkapcsolatomban? Ha 10 év múlva visszanézek, vajon meg fogom bánni, ahogy most élek?”.

A krízis szakaszai

A krízishelyzetek bár váratlanul érnek bennünket, mégsem reménytelen a velük való megküzdés. A külső tényezők hatására átélt krízisek 4 viszonylag könnyen elkülöníthető szakaszra tagolódnak.

Az első szakaszban jellemző a fokozott éberség és szorongás. Ebben a fázisban még meg tudunk küzdeni a helyzetekkel a szokásos módszereink aktivizálásával.

A második szakaszban tovább fokozódik a szorongás, a korábbi módszereink cserben hagynak és a figyelem beszűkül. Ebben a szakaszban szoktuk minden eszközünket bevetni próba-szerencse alapon. Ilyenkor eluralkodhat rajtunk a kapkodás, amely tovább növeli a szorongást.

A harmadik szakasz egyik legfontosabb jellemzője a nagyon magas szintű szorongás. További megoldási próbálkozások történnek, de azok jellemzően inkább hátráltatói, mint segítői a helyzetnek. A nehézség ilyenkor még megoldható, amennyiben a külső körülmények vagy az egyén helyzetről kialakult képe megváltozik.

A negyedik szakaszban a krízist átélő személy pszichéje összeomlik. A helyzet kilátástalanná válik, valamint megjelenhetnek impulzív ötletek és öndestrukció is.

A megküzdés

Edit Eva Eger neve bejárta világot. A döntés című könyv nem csupán egy holokauszt túlélő igaz története, hanem a nehéz helyzetekkel való megküzdés “tankönyve”. A mű egyik legjelentősebb gondolata, s egyben a modern pszichológia egyik alaptézise, hogy

“Nem tudjuk, hová tartunk, nem tudjuk, mi fog történni, de senki sem veheti el tőled azt, amit a fejedbe raksz.”

Ez a gondolat elsőre talán merésznek, sőt kifejezetten provokatívnak hangozhat. Vegyük a jelenlegi helyzetet. A szomszédságunkban kitört a háború és én arra kérlek, hogy tölts a fejedbe olyan gondolatokat, amelyek pozitívak és minden rendben lesz? Szó sincs ilyesmiről.

A jól megválasztott gondolatok közvetlenül nem oldják meg sem a háborút, sem semmilyen krízist. Azonban kihatnak a viselkedésünkre és érzéseinkre, íly módon pedig segítenek megküzdeni a félelemmel és bénultsággal, hogy tisztábban és konstruktívabban tudjunk döntéseket hozni.

Az krízishelyzetben ránk törő szorongás és pánik érzése egyetemes, tehát nem elkerülhető, mindannyiunkban ugyanúgy megjelenik. A különbség a negatív érzések mértékében és a helyzetre adott reakcióinkban jelenik meg. Tehát egy nehéz helyzet fájdalmassága és váratlansága még nem borítékolja a kimenetelt. Ha sikerült megküzdeni a helyzettel, akkor érzelmi és fizikai többlettel jöhetünk ki a nehézségből, ha pedig nem, akkor könnyen konzerválódhat az élmény, amely hosszú távon további pszichés és egyéb következményekkel járhat. Ezért van eltagadhatatlan felelősségünk rezilienciánk, azaz rugalmas megküzdőképességünk fejlesztésében.

Mit tehetünk önmagunkért és másokért?

• Legyen tervünk, de mindig csak a következő lépésre koncentráljunk. A távlatok most ijesztőek lehetnek, ezért lépésről lépésre haladjunk.

• Vigyázzunk mentális egészségünkre, hiszen a környezetünknek is csak akkor fogunk tudni elég jó segítői lenni, ha mi egyben vagyunk.

• Osszuk meg érzéseinket egymással! Meglepően sokan érzünk hasonlóan és jó érzés ebben összekapcsolódni.

• Korlátozzuk a hírolvasást!

• Legyünk elnézőek magunkkal és másokkal!

• Kérjünk segítséget! Annyi megoldási lehetőség áll rendelkezésre, amennyit csak szeretnénk. Az ingyenes lelkisegélyektől a pszichológus szakemberekig számtalan helyről kaphatunk támogatást, így ne legyünk restek mindezt megtenni magunkért, hosszabb távon pedig a környezetünkért.

A cikk eredeti megjelenése: www.htconsulting.hu

Forrás:

Bóna, A. (2015). A krízis lélektana. Gyász, krízis, trauma és a megküzdés lélektana, 123.

Eger, E. E. (2017). A döntés. Libri Kiadó.

Frankl, V. E. (2016). Mégis mondj igent az életre!: Logoterápia dióhéjban. Európa Könyvkiadó.